2009. október 5., hétfő

Teliholdas éjszaka

Magányos árnyék
Egyedül jár még.
Hű társra vágyva
Ballag magába'.

Holdfényt követve,
Csillagok közt, este...

Ha fény volna teste
Szállna fellegekbe;
Elveszített álmát
Végre megtalálná,

Fájdalma múlna,
S boldog volna újra.

0:03 | Merengő | Chance ugatta.

2009. augusztus 23., vasárnap

         Halálhoz való jog
Annyi joga van az embernek, alapvető emberi jogok... Minden demokratikus államban élő személyt megilletnek ezek. Nagy részüket már annyira megszoktuk, hogy eszünkbe se jut, hogy valaha ezeket kiharcolták nekünk.
Valami mégis hiányzik. Nekem legalábbis. Teljesen eltérő nézetekről hallani, ha az eutanázia szóba kerül. Engem is zavarba hozna, ha nekem szegeznék a kérdést, mit is gondolok erről. Azt hiszem képtelen lennék egy szerettem sorsáról dönteni, még a beleegyezésével se. DE a saját életemről miért nem dönthetek? A kisállatainkat, ha gyógyíthatatlan, szenvedéssel járó betegséget találnak Náluk, elaltattathatjuk. Jogunk van ehhez. Jogunk van kedvencünket megkímélni a Rá váró fájdalomtól. A saját szenvedéseinket miért nem rövidíthetjük meg így? Miért kell fájdalmas (és sokszor sikertelen) öngyilkossági módokat keresni? Miért nem lehet egy egyszerű injekciót kérni? Miért nincs az embernek joga a halálhoz?

0:11 | Nyavalygások | Merengő | Chance ugatta.

2008. június 3., kedd

        Úsztam az árral
Több mint egy hónapja sodródom. Az ár kezd maga alá temetni. Talán itt az ideje, hogy belefulladjak. Akkor legalább csak én nem úszom meg szárazon, mást nem bánthatok többé. Megoldás. Nem jó, nem könnyű, csak létezik. Az az létezne. Létezhetne.
Persze ez is mind a semmiért. Keresem a  boldog jövőt, a jelenben pedig tönkremegyek. És tönkre teszek. Mi van, ha nincs is jövő?  Akkor most ez az egész teljesen felesleges. Bár látnám! Bárcsak egy pillanatra előretekinthetnék, hogy tudjam, van értelme. Megfoghatatlan, elérhetetlen, feldolgozhatatlan. Zavaros. Az életem maga. Én vagyok és mégsem.
Tovább lépnék, de hova?
Várom a mentőövet, vagy a kegyelemdöfést.

23:48 | Nyavalygások | Merengő | Chance ugatta.

2007. február 22., csütörtök

        In memoriam
Mikor is kezdtem a blogolást? Jaigen /visszaolvastam ám az első vakkantásaimat/. Így belegondlva, kicsit viccesnek érzem, hogy másfél év alatt tapodtat se mozdultam, de most nem erről akartam itt ugatni. Netes körökből /így blogosokból is/ hosszabb-rövidebb időkre eltünedezem egy ideje már. Rég kedvelt napló-vezetőim egyrészétől pedig ma vettem végleges búcsút. Míg én távol voltam a virtuális rengetegtől, egy-két kedvenc blogom bezárta oldalait. Furcsa hiányérzet támadt a lelkemben. Igen, tudom, túlzásnak tűnik, de így van. Az eltünésem alatt ugyan nem is volt alkalmam olvasgatni efféle irományokat és előkerülésem óta is csak most jutott rá időm, mégis úgy érzem, hogy kicsit kevesebb lett a világ. Olyan ez, mint mikor a színes fotóalbumba egy idő után csak fekete-fehér képek kerülnek: árnyalatok maradnak ugyan és a képek is tiszták, kifejezőek, de néha hiányolja az ember a megszokott sokszínűséget.
Felmerül bennem a kérdés, hogy mégis miért fejezte be ez a néhány, számomra kedves blogger alkotó tevékenységét...? Jó volna tőlük választ kapni, de némelyikük még a multját is eltüntette, nemhogy nyomokat hagyott volna hátra, mondjuk nekem, vagy más olvasóinak. Szakítás-szerű érzésem támadt... Igen, éppen olyan ez is. Megkedveltem ezeket az emberket, látatlanul is, írásuk alapján. És most, tudom, hogy /számomra ismeretlen okból hozott döntésük folytán/ soha többé nem "találkozhatok" Velük.
Tehát, emlékezzünk most Rájuk, valamint arra, amit Ők adtak nekünk.

8:25 | Merengő | Chance ugatta.

Bemutatkozás
ezt a szöveget helyettesítsd be a bemutatkozásoddal!