2007. február 22., csütörtök

        In memoriam
Mikor is kezdtem a blogolást? Jaigen /visszaolvastam ám az első vakkantásaimat/. Így belegondlva, kicsit viccesnek érzem, hogy másfél év alatt tapodtat se mozdultam, de most nem erről akartam itt ugatni. Netes körökből /így blogosokból is/ hosszabb-rövidebb időkre eltünedezem egy ideje már. Rég kedvelt napló-vezetőim egyrészétől pedig ma vettem végleges búcsút. Míg én távol voltam a virtuális rengetegtől, egy-két kedvenc blogom bezárta oldalait. Furcsa hiányérzet támadt a lelkemben. Igen, tudom, túlzásnak tűnik, de így van. Az eltünésem alatt ugyan nem is volt alkalmam olvasgatni efféle irományokat és előkerülésem óta is csak most jutott rá időm, mégis úgy érzem, hogy kicsit kevesebb lett a világ. Olyan ez, mint mikor a színes fotóalbumba egy idő után csak fekete-fehér képek kerülnek: árnyalatok maradnak ugyan és a képek is tiszták, kifejezőek, de néha hiányolja az ember a megszokott sokszínűséget.
Felmerül bennem a kérdés, hogy mégis miért fejezte be ez a néhány, számomra kedves blogger alkotó tevékenységét...? Jó volna tőlük választ kapni, de némelyikük még a multját is eltüntette, nemhogy nyomokat hagyott volna hátra, mondjuk nekem, vagy más olvasóinak. Szakítás-szerű érzésem támadt... Igen, éppen olyan ez is. Megkedveltem ezeket az emberket, látatlanul is, írásuk alapján. És most, tudom, hogy /számomra ismeretlen okból hozott döntésük folytán/ soha többé nem "találkozhatok" Velük.
Tehát, emlékezzünk most Rájuk, valamint arra, amit Ők adtak nekünk.

8:25 | Merengő | Chance ugatta.

         Betegségem története
Az egész a tegnapi reggelen kezdődött...
Kedvesem a korareggeli kelés után pár órával elindult suliba /illetve koliba/, hogy folytassa a még éjjel megkezdett készülődését az első gyakra. Én ugyanekkor ébredtem és nemigen akaródzott visszaaludnom, bár nem voltam kipihent. Már felkelés után észrevettem, hogy nem stimmel valami. Kapart kicsit a torkom és fájt az orrom /nem úgy, mint akinek bevertek egyet/. Akkor még azt gondoltam, ha délutánra elmúlik, kutya bajom se lesz.
Hát nem így lett.
Befejeztem aktuális könyvem olvasását még úgy dél elött valamivel és akkor éreztem, hogy a szokottnál kókadtabb vagyok, a sok fekvés/fetrengés ellenére is. Sokadszor feltelepítettem számítógépemre egy játékot, ami mindig kikészíti szegényt /bizonyos menük előcsalogatása hirtelenhalálhoz vezet, gép-auto-restart/. Pár órát eljátszottam azért vele. A korábbinál is fáradtabbnak éreztem magam du. 3 fele, úgy döntöttem, ledőlök kicsit, megnézem a hétvégén felvett sorozatokat. Mire az utolsó végére értem el is nyomott valam iszerencsétlen félálom. Se mobilom rezgésére, se a szomszéd kutyák ugatására nem voltam képes magamhoztérni, így szépen elaludtam a gyógytorna idejét is. Kb. fél 6-kor tértem magamhoz, iszonyú fejfájással /ez megesik párórás délutáni alvásaim után, nem lepődtem meg/ és /ami sokkalta jobban zavart/ fúlfájással. A torkom is csak mégjobban kapart. Azért nem szerettem volna emiatt otthon maradni. Rövid egyeztetések után elindultam /jól felöltözve/ ide, a koliba. Kivételesen egyedül tettem meg a párommal kettesben már annyira megszokott utat. Semmi probléma nem is volt, csak a fejem és a fülem fájt szakadatlanul.
Nagy szerencsémre épp buli készülődött odalenn és észrevétlen lopakodhattam be /megúszva az 500Ft-os szállásdíjat/.
Palacsintasütésre készültünk párommal, persze nem láthattunk neki csakúgy. Egyik szobatársa ránk bízta a mosógépe kulcsát, nekünk jutott hát a kiszedegetés és teregetés hálás feladata. Ebben még lelkesen igyekeztem segíteni is. A palacsintasütés megkezdésekor is egész jól éreztem magam, de amint a tűzhely fölé hajoltam, nem tartottam annyira jó ötletnek a főzőcskét. Egy darabig azért egész jól elvoltam, de mire a puding került sorra, szédülés környékezett. Addigra bekerült egy szék is konyhába, azon ülve felügyeltem a palacsintákat, míg Rabby egyéb dolgok ügyében rohangált. Széken ülve nem egyszerű ám palacsintát dobálni!
Mire végeztünk mindennel én sietve ledőltem és jól betkaraóztam, mert a máskor olyan jóleső hűvös levegő /ami ebben a túlfűtött szobában igazi kincs :o)/ miatt egyfolytában rázott a hideg. Persze a takaró sokat lendített a helyzetemen. Párom befejezte a palacsintákat és most, hogy kicsit összeszedtem magam, együtt falatozunk itt a gép elött.
Érzem, hogy holnap, azaz ma reggelre /vagy mire felkelek/ pocsékul leszek. Az élet igazságtalan, elég bajom akad anélkül is, hogy 1-2 havonta 2 hétre lebetegedjek, ahogy azt az elmúlt 3 hónapban is tettem. Ezalkalommal csakazértis külön gyógyszerek nélkül, otthon fogom kikúrálni magam, mert ha gyógyszerezek, az egy kész vagyon. Nem is beszélve a vizitdíjról.
Ja igen. Voltam orvosoknál az utóbbi pár hétben és már most is napi két gyógyszert szedek, mi lenne ha még megkapnám a szokásos köptetőmet és valami náthás gyógyszert....
Mint valami öregasszony, porcerősítőt és vastablettát eszem vacsorára. Szépen nézünk ki. éljen a mai fiatalság!

És a mai vacsi menüje:
 A sorrend tetszőlegesen megválasztható, az elfogyasztás recept szerint történik.
Jó étvágyat kívánunk!

1:04 | Nyavalygások | Chance ugatta.

2007. február 9., péntek

     Suli-buli
Remekül indult az egyetemre való visszatérésre tett próbálkozásom... Éljen az oktatási reform! Most döntenem kell, hogy megfeszülök szeptmebertől és belepusztulok a rengeteg tanulásba, vagy félévente 100ezer körüli összeggel /mittoménmilyen hozzájárulás, mert ugye semmiképpen nem tandíj!/ rövidítem meg a családi kasszát és megelégszem cserébe egy BSc-s papírral. Persze jóvolna mondjuk pénzt keresni, dehát hol kezdjek el melózni ha tudom, hogy csak szeptemberig fogok tudni, és nincs hallgatói jogviszonyom sehol, így diákmunka nem jöhet szóba.

12:11 | Szürke hétköznapok | Chance ugatta.

2007. február 5., hétfő

         Megint egy év
Eltelt ez is, lassan egy hete ünnepelgethetjük, és még a jövő szombat is... Na mindegy. Én csak örülhetek... :o)

Egyébként, nem tetszik, amit így visszatekintve látok. Tudom, egyéni szoc. probléma, de akkor is... Az elmúlt évem a nagy semmivel telt gykaorlatilag. Bármibe kezdtem, befuccsolt /pl. suli/. De ez a vacak széria idén is folytatódok. Épp készülök kiesni egyetemről, hogy helyette "ugyanazon" a szakon a HURRÁ -rhadt- bolognai rendszerbe térhesssek vissza...... Csak mert elszúrtam egy kis időt, meg egy pár félévet. Micsoda oktatási reformok!! Aztán jöhet a tandíj és tsai. Mer'hát, arra aztán fussa. Persze, nem akarok az állam pénzén élősködni itt éveket még, de nem bánnám, ha legalább egy szakmát a kezembenyomnának, hogy utána nekik hajtsak hasznot és ne a hajléktalanok számát növeljem pár év múlva. Mert így, egy érettségivel ugye, mindenhez igencsak alulképzett vagyok. Sebaj.. lesz ez még ígyse.
Bárcsak látám már a fényt az alagút végén!

Most jut csak eszembe, hogy tán a szilveszteri kiruccanásomról még egy szót sem ejtettem, pedig végre történt velem is valami jó. Bár ehhez kellett egy pocsékra sikerült Karácsony is.  Húdenemakarok kisregényt írni. A baj csak az, hogy ugye otthon nincs netem, máshol meg általában akad jobb dolgom is, mint a gépet /és tartozékait/ püffölni. Na, majdcsak.

Ennyit mára. Nem is tudom legutóbb mikor támadt blogírhatnékom, meg azt se, hogy ugyan miért, de ha eszembejut, bitekre vésem.

0:27 | Szürke hétköznapok | Chance ugatta.

Bemutatkozás
ezt a szöveget helyettesítsd be a bemutatkozásoddal!